
Iskolánk fenntartója
Szimultán Kortárs Művészeti Alapítvány

Fenntartóváltás 2023. szeptember 1-től
Az alapítvány a Budai Rajziskola és a Szimultán Művészeti Iskola 2023-as fúziójának támogatójaként jött létre. A Budai Rajziskola, mint a művészetek iránti fogékony, értő közönség kinevelésének bölcsője, a gyermekek, fiatalok képzőművészeti képzésének, szakképzésének, kiállítások és művészeti programok szervezésének legismertebb intézménye, valamint a Szimultán Művészeti Iskola friss, célorientált, változtatásra mindig kész szemléletével, mint az ország egyik legizgalmasabb művészeti magánintézménye, immár együttműködve várják iskoláikban a tanulókat.
A Budai Rajziskola 1992-ben vált közoktatási intézménnyé
1995–2023. között, a Budai Rajziskola fenntartója a Vizuális Kultúráért Alapítvány volt. A Vizuális Kultúráért Alapítványt Gálócsy Edit (1928-2010) Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész alapította 1995-ben. Az Alapítványt, a művésznő a gyermekek és fiatalok vizuális nevelésének támogatására hozta létre, amellyel a tanulók manuális készségfejlesztését és művészeti szakmai képzésüket kívánta segíteni. 31 tanéven keresztül Formanek Zsuzsanna az alapítvány elnökeként, Lázár Zsuzsanna intézményvezető igazgatóként, Hajdú Zsófia oktatási és pénzügyi vezetőként nagy szakmai hozzáértéssel működtették a Budai Rajziskolát. A Vizuális Kultúráért Alapítvány által megkezdett hagyományokat folytatva 2023-tól a Szimultán Kortárs Művészeti Alapítvány az intézmény fenntartója.
A Szimultán Kortárs Művészeti Alapítvány által támogatott pályázati lehetőségek
Pályázat nappali tagozatos diákjainkak a 2 éves szakmai képzésünkön tanulók számára. A pályázat célja, hogy elősegítse az esélyegyenlőség érvényesülését, a tehetséges fiatalok (19 és 25 év között) részvételét a művészeti szakképzésben. Pályázati jelentkezési lap regisztrációkor kérhető a Tanulmányi Osztálytól. Pályázat alapfokú művészetoktatásban tanulók számlára. XII. kerületi 6-19 éves diákok számára pályázatot hirdet kedvezményes rajz, festészeti tanulmányok folytatásához. Pályázati jelentkezési lap regisztrációkor kérhető a Tanulmányi Osztálytól.
Szimultán Kortárs Művészeti Alapítvány
Székhelye: 1023 Budapest, Repkény utca 15.
Felnőttképzési nyilvántartási sz.: B/2024/00953
Adószáma: 19356158-1-41
Számlaszáma: K&H Bank Zrt. 10401055-50527077-48651010
Képviselője: Nagy Csilla, a kuratórium elnöke
Alapítva: 2023. február 10.
Az alapítvány nyilvántartásba vételéről rendelkező határozat száma:
125.Pk.60.068/2023/4.
E-mail: szimultaniskola@gmail.com
Telefon: +36 1 355 0341, +36 1 213 7326
Köszönjük támogatóink figyelmét és bizalmát, akik magukénak érzik a művészeti oktatás ügyét és tudják, hogy a Budai Rajziskolán keresztül mindezt támogatniuk érdemes, valamint az együttműködő intézményeknek, hogy segítenek megvalósítani céljainkat!
Az alapítványi fenntartású iskolánk működését a résztvevők befizetései, állami pedagógus átlagbér-támogatás és alapítványi hozzájárulások biztosítják.
Iskolánk adatai:
Hivatalos név: Budai Rajziskola Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium
Rövid név: Budai Rajziskola
OM azonosító: 101156
Felnőttképzési engedély sz.: E/2021/000226
Postacím: 1123 Budapest, Alkotás utca 45.
Adószám: 18228232-1-43
Alapító: Vizuális Kultúráért Alapítvány (fenntartó: 1995. 06. 29. – 2023. 09. 01.)
Fenntartó: Szimultán Kortárs Művészeti Alapítvány (2023. 09. 01-től)
Számlázási cím: 1023 Budapest, Repkény utca 15.
Felnőttképzési nyilvántartási sz.: B/2024/00953
Adószám: 19356158-1-41
Bankszámlaszám: Szimultán Kortárs Művészeti Alapítvány, K&H Bank Zrt. 10401055-50527077-48651010