
képzőművészeti / grafikus és festészet tanszak
Alapfokú művészetoktatás
Alapfokú művészetoktatás gyerekeknek
JELENTKEZÉSI LAP pdf
Fedezd fel a Budai Rajziskola alapfokú művészetoktatási programját! Kiemelkedő képzés, amely fejlesztik a kreativitást és önkifejezést.
A Budai Rajziskola – Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium a 2000/2001-es tanévtől indította el az általános és középiskolás korú fiatalok alapfokú iskolarendszerű vizuális képzését Képzőművészeti / Grafika és festészet tanszakon. A képzés az iskolai oktatással párhuzamosan délutáni, illetve esti órabeosztásban valósul meg.
A gyerekek korosztályonként kerülnek besorolásra az évfolyamokba.
A legkisebbek 6 éves kortól az előképző évfolyamain kezdik a tanszakot, ők heti 2 órában járnak, a 8-10 évesek és a középiskolás korosztály már heti 4 órában az alapfok évfolyamain tanulhatnak.
A képzés elsődleges célja a képző- és iparművészeti tevékenységek megalapozása. A tanulók életkori sajátosságainak megfelelő, erős belső motivációra épülő, változatos alkotó folyamatok elindítása.
Az alapfokú művészetoktatás tantervi programja lehetőséget nyújt
az esztétikai érzékenység fejlesztésére, az igényesség, ízlés, a látás kiművelésére. Az alkotótevékenységen keresztül bővül a gyerekek, fiatalok képi műveltsége, szabadjára engedhető az alkotói fantázia.
Az alapképzésben eltöltött emelt óraszámú foglalkozások elmélyültebb ismeretszerzésre, művészeti gyakorlatra nyújtanak lehetőséget.
A művészeti tevékenység olyan elfoglaltságot, közösséget és pozitív célt jelent, amely stabil mentális bázist teremt a fiatalok számára.
Az alkotási folyamat hozzájárul ahhoz, hogy a tanulók egész személyisége használni és hasznosítani tudja az összegyűjtött és egyre tudatosabban szelektált vizuális információkat.
Az oktatás célja az is, hogy a grafikai / festészeti tanulmányokkal szoros kölcsönhatásban a művészettörténeti tananyag, a régi korok értékeinek és a kortárs művészet megismerését segítse.
6-20 éves korig várjuk a gyerekeket, fiatalokat. A foglalkozásokra rajztáblát, papírt nem kell magaddal cipelned; a kezdetekhez
elegendő puha ceruza, radír, szén, vagy tetszés szerinti egyéb
színes rajz- és festőeszközök.
Beiratkozási időszak:
2026. augusztus 24-től szeptember 15-éig személyesen az Iskolában
Jelentkezés feltétele:
jó rajzkészség, beiratkozás a teljes tanévre
Kezdés tervezett időpontja:
2026. szeptember 1.
Az évfolyamok órabeosztása (a foglalkozások 45 percesek)
ELŐKÉPZŐ 1-2. évfolyam 1×2 óra K 15–16:45
ALAPFOK 1. 2. 3. évfolyam 2×2 óra K és Cs 15–16:45
(a részvétel mindkét napon kötelező)
ALAPFOK 4-5-6. évfolyam 1×4 óra K 17–20:30
ALAPFOK 4-5-6. évfolyam 1×4 óra Cs 17–20:30
Képzés helyszíne:
Budai Rajziskola
Képzés díja:
heti 2 órában 33.000 Ft és 96.000 Ft térítési díj / tanév
heti 4 órában 60.000 Ft és 160.000 Ft térítési díj / tanév
(Budai Rajziskola számlaszáma: 10400171-01700710-00000000)
Az alapfokú művészetoktatásban azon tanulóknak kell tandíjat fizetni, akik más tanszakon, más művészeti intézményben is folytatnak tanulmányokat, illetve 20 éves kor fölötti tanuló esetében, vagy a már nem tankötelezett tanuló nem nappali, iskolarendszerű képzésre jár (pl. már egyetemista).
A tandíj mértéke:
heti 2 órában 190.000 Ft / tanév
heti 4 órában 320.000 Ft / tanév
(Budai Rajziskola számlaszáma: 10400171-01700710-00000000)
Tanárok:
Fábián Noémi, Gallov Péter, Tillmann Hanna
Pályázat
kedvezményes művészeti képzésre
A SZIMULTÁN KORTÁRS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY, folytatva a Vizuális Kultúráért Alapítvány által megkezdett hagyományokat pályázatot hirdet XII. kerületi 7-19 éves nappali tagozatos diákok számára kedvezményes alapfokú művészetoktatásban, szabadiskola tanfolyamon való részvételre a Budai Rajziskolában.
A pályázatra 2 db különböző témájú rajzot vagy festményt várunk befotózva,
e-mailen elküldeni 2025. augusztus 29-éig.
Részletes tájékoztatóért és jelentkezési lapért kérünk, fordulj a titkársághoz.








